Szerkesztő: Mihályi Katalin
2006. július 29.-30., szombat-vasárnap

Odaítélték az Aracs-díjakat

Szabados György kapja az Aracs-Főnix-díjat, ketten Aracs-díjban, hárman pedig Aracs-éremben részesülnek

Az Aracs Társadalmi Szervezet immár ötödször ítélte oda díjait. Az ötödik alkalommal kiosztásra kerülő Aracs-Főnix-díjat, amely Kalmár Ferenc szabadkai szobrászművész kisplasztikájából és Gyurkovics Hunor festőművész készítette díszoklevélből áll, Szabados György budapesti zeneköltő kapja.
A kilencedik alkalommal kiosztásra kerülő Aracs-díjat, amely Szervátiusz Tibor kisplasztikájából és a Boros György készítette díszoklevélből és pénzjutalomból áll, ft. Nagy József zentai főesperes-plébános és Dulka Andor ürményházi pedagógusnak ítélték oda.
Az idén nyolcadszor kiosztásra kerülő Aracs-érmet, amely Kutas Ágnes budapesti szobrászművész műve, s amelyet az ugyancsak Boros György által készített díszoklevél és pénzjutalom egészít ki, pedig Joó Gyülvész Margit székelykevei magyartanár, Szabó Gabriella temerini művelődésszervező, rádióriporter és Örkész Károly temerini helytörténész kapta.
Az Aracs Társadalmi Szervezet Aracs-díjat odaítélő bizottságának – melynek tagjai: dr. Benák József egyetemi tanár, Bicskei Zoltán grafikusművész, filmrendező, Csorba Béla költő, néprajzkutató, publicista, dr. Gubás Jenő, az Aracs Társadalmi Szervezet elnöke, Hajnal Jenő magiszter, bizottsági elnök, dr. Szöllősy Vágó László nyugalmazott újságíró, pedagógus és ft. Utasi Jenő plébános – véleménye szerint minden kitüntetett a hivatása mellett a délvidéki és az egyetemes magyar közéletnek, a nemzeti művelődésnek és oktatásnak olyan jellegzetes, hatékony személyisége, akit számon tart a közvélemény, és nem feled majd a jövő sem.
A kitüntetetteknek a díjakat szeptember 22-én, pénteken a szabadkai Városháza dísztermében a 18 órakor kezdődő ünnepségen adják át.
Az Aracs-Főnix-díjjal azokat az intézményeket vagy személyeket jutalmazzák, amelyek illetve akik munkájukkal a nemzet anyanyelvét és közösségtudatát ápolják. Az Aracs-díj és az Aracs-érem célja szorgalmazni, serkenteni azt a munkát, amely a délvidéki magyarság megmaradását, itt maradását, kulturális és gazdasági gyarapodását szolgálja.
t .r.